DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Mikor lesz végre életképes a McLaren-Honda?

Kedd délután fél háromig mindössze tizenegy megtett kör állt a McLaren neve mellett Jerezben - noha ez több, mint két napos F1-es teszt során ősszel, a csapatnak muszáj valamit lépnie.

Ted Kravitz, a Sky Sports F1 bokszutcai riportere szerint több mint aggasztó, hogy majd’ két nap során a McLaren csak 11 kört tudott kisajtolni az MP4-30-asból – még a tavalyi, Abu Dhabiban tartott kétnapos gyakorlás során látott problémák után messze volt az idei évad, de azóta több mint két hónap telt el, és a wokingiak világbajnok párosa még mindig a bokszban kénytelen tölteni az értékes órákat.



„Fejlődnek – legalábbis valamennyire. Azt mondták a csapatnál, hogy kijavították a problémát, amit egy segédhardver okozott – tehát most nem magával a motorral volt baj” – tudta meg a McLarentől Kravitz. „Kicserélték a kérdéses hardvert, és remélik, hogy hamarosan ismét visszatérhetnek a pályára. Hiába az optimizmus, azért a helyzet a kezd aggasztóvá válni: két autót is kipróbáltak, komolyabb eredmény nélkül.”

„Ha az autó nem tud négy tesztnap, valamint számtalan próbapados gyakorlás után is megfelelően működni, akkor mikor fog? A rajongók csak reménykedni tudnak, hogy minél hamarabb” – vélekedett a riporter.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: