DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hétfőn sem lép pályára a Lotus?

Maga az F1-es csapat szellőztette meg ezt a lehetőséget: habár már megérkeztek Jerezbe, számításaik szerint „számottevő” munkát csak keddtől fogva tudnak majd végezni.

Akárcsak tavaly, az enstone-i csapat ismét késve készült el autójával, akkor kihagyták a teljes első tesztet, ezúttal az első napról maradtak le. A csapat ma délután az alábbi kép kíséretében a Twitteren örömmel számolt be arról, hogy a Mercedes motorral felszerelt E23 Hybrid megérkezett a közeli repülőtérre, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy az autó holnap már róni fogja köreit. Az istálló sajtóközleményben tudatta, hogy éjszaka és hétfőn a konstrukció felkészítéséé lesz a főszerep, a valódi munkát pedig várhatóan kedden, február 3-án kezdik el.



„Egy nagyon szoros és agresszív felkészülési programot követünk, mivel az E23 Hybrid technológiailag az egyik legfejlettebb modell, amely Enstone-ból érkezett” – mondta a közleményben Nick Chester, az istálló technikai főnöke. „Pályára visszük az autót, amint mérnöki szempontból felkészültünk rá. Már beindítottuk Enstone-ban, most pedig mindent összerakunk az első pályán való körök előtt. A bázison mindenki pozitív amiatt, amit eddig láttunk az E23-tól, ezért várjuk, hogy a hét során aszfaltra guruljon.”

Az eredeti tervek szerint ma Pastor Maldonado vezetett volna, holnap csapattársa, Romain Grosjean. Ha nem változtatnak, a keddi bemutatkozás Maldonadónak jut, majd szerdán a francia pilóta zár.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: