DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Ezért nincs még kerékpárcsapata Alonsónak

A kétszeres világbajnok F1-es pilóta régi álma, hogy saját profi kerékpárcsapatot alapítson, amelynek érdekében tavaly konkrét lépéseket tett: szerződtette a korábbi olimpiai- és világbajnok kerékpárost, Paolo Bettinit, aki az olasz szövetségi kapitányi posztot hagyta ott a kedvéért.

Igen ám, de ez az év nem éppen a stabilitásról, sokkal inkább a nagy horderejű változásokról szólt Fernando Alonso számára, akit annyira lekötött súlyos döntésének meghozatala, miszerint elhagyja a Ferrarit, illetve a csapatváltása körüli hercehurca, hogy a kerékpárcsapat elindítására egész egyszerűen már nem maradt ideje, így kénytelen volt a miatta két szék között a pad alá eső, és munka nélkül maradt Bettini bocsánatát kérni.

„Decemberben ültünk el beszélni egymással. Ez egy őszinte beszélgetés volt, egymás szemébe néztünk, és ő bocsánatot kért” – idézi a pórul járt ex-kerékpárost, mindenidők egyik legjobb egynapos versenyzőjét az olasz La Gazzetta dello Sport.

„Ha újra szüksége lesz segítségre és megkeres, akkor meglátjuk, hogy még mindig szabad leszek-e, és egyességre tudunk-e jutni. Hogy óvatosabb leszek-e? Mindenképp” – utalt rá Bettini, hogy azért némi tüske maradt benne a történtek fényében, még ha nem is neheztel Alonsóra, mert megérti a helyzetét.

Bettini és Alonso között a kellemetlen eset ellenére megmaradt a jó barátság


„Ez az egész nem a megfelelő évben indult el Fernando szempontjából. Az ő munkája az, hogy F1-es pilóta, ezért érthető, hogy most a csapatváltására kellett koncentrálnia. Ez egy sorsdöntő év volt a pályafutásában, ezért megértem, hogy nem volt lehetősége emellett egy másik komoly kihívást jelentő projektbe is belevágni.” 

A 40 éves olasz ezután leszögezte, bár elvileg megtehetné, nem áll szándékában beperelni Alonsót. „Nem lesz jogi utóélete az ügynek. Jelenleg készenléti állapotba helyezzük magunkat. Fernando továbbra is akarja ezt a csapatot, csak a jövőben. Tudom, hogy ez sokak szemében már nem tűnik túl hitelesnek, mert korábban az Euskaltelt is meg akarta venni, de olyan sokszor beszéltem vele erről, hogy biztos vagyok benne, hogy körültekintően és lelkesen áll hozzá ehhez a projekthez. Emellett büszke ember is, úgyhogy nem akarja, hogy így legyen vége ennek a történetnek” – mondta el végül Bettini, miért veszi biztosra, hogy előbb vagy utóbb Alonso ezt az álmát is valóra váltja. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: