DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Button is szeretné Alonsót csapattársnak

Az F1-es világbajnok ezzel megismételte a spanyol kijelentését, a Lewis Hamilton oldalán töltött éveket juttatja eszébe a lehetőség, hogy csapattársakként folytathatják.

Kevesen kétlik, hogy Fernando Alonso jövőre a McLaren versenyzője lesz: ebben az esetben a csapatnak választania kell, Jenson Buttonnal vagy Kevin Magnussennel akarja-e folytatni a közös munkát. Alonso a tapasztalt brit versenyzőt favorizálná, a gesztust pedig Button is viszonozta. 2009 legjobbja semmiképp nem akar felhagyni a versenyzéssel, és legutóbb arról beszélt, számára nem a pénz a legfontosabb, hanem hogy azt lássa, egy csapatnak szüksége van rá.



„Azt hiszem, minden versenyző szereti a kihívást, amit egy jó csapattárs jelent. Ezért is szerettem azt a három évet, amit Lewis mellett töltöttem. Különösen gyors volt, jobb volt nálam a kvalifikáción, de a versenyen fel tudtam vele venni a küzdelmet, és sokszor helyre tettem őt, különböző helyzetekben és különböző körülmények között. Szerettem azt a három évet” – válaszolt Button, amikor arról kérdezték, örülne-e Fernando Alonsónak a garázs másik oldalán.

„A rajongóim állandóan emlékeztetnek rá, most is küldtek egy videót 2012-ből, Brazíliából, a csatáról, amit az első nyolc körben vívtam Lewisszal. Nincs kommentár, csak mi ketten, a motorhang, a körülmények, és hogy azt csináljuk, amiben a legjobbak vagyunk.”

„Ez jobban hiányzik nekem jelenleg, mint bármi más, a győzelemért való harc. Ezért ha jövőre is az F1-ben leszek, nyernem kell, ezért vagyok itt” – mondta eltökélten Button, aki az említett, két évvel ezelőtti futamon aratta utolsó diadalát. „Az elmúlt két év nem ilyen volt. Az első három a McLarennel csodálatosan alakult, a győzelmekért küzdöttem. A bajnokságért nem igazán, az igaz, de akkor is nagyszerű volt. Jövőre is nyerni akarok, ha itt leszek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: