DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Ajánló: Beszélgetések Gilles Villeneuve-ről

A Formula.hu állandó szerzője, Méhes Károly összesen 44 interjút foglalt egybe abban a kötetben, mely az F1 történetének egyik igazi legendájára, az 1982-ben elhunyt Gilles Villeneuve-re emlékezik.

Méhes Károly F1-es szakíró kamaszkora óta szenvedélyes Gilles Villeneuve-rajongó volt, majd újságíróként is kiemelt figyelmet szentelt a legendás kanadai Ferrari-versenyzőnek, aki 1982-ben vesztette életét a belgiumi Zolderben. Méhes az utóbbi egy esztendőben nem kevesebb, mint 44 interjút készített Villeneuve-ről – csupa olyan személyiséggel, akik ismerték, együtt dolgoztak, versenyeztek vele.

GillesVillBook FRONT Cover



Kivel e-mailben, kivel telefonon társalogva, kivel személyesen találkozva születtek meg az interjúk, olyan legendás nevekkel, mint Mario Andretti, Emerson Fittipaldi, Jody Scheckter, Carlos Reutemann, Chris Amon, René Arnoux, Patrick Tambay, Alan Jones, Mauro Forghieri, Marco Piccinini, Sir Jackie Stewart, John Watson, Bernie Ecclestone és a közelmúltban elhunyt Andrea de Cesaris.

Méhes Károly kíváncsi volt a kortársak személyes emlékeire, élményeire, próbált magyarázatot találni a máig eleven Villeneuve-legenda okaira. Mi több, az interjúkat olvasva ott találhatjuk magunkat az az 1970-80-as évek Forma-1-es világában, egy olyan miliőben, ami már nem létezik, de ugyanolyan mítosz övezi, mint magát Villeneuve-öt.

Az interjúkötet angol nyelven jelenik a VerArtis kiadónál november elején.

Megrendelhető a gillesbook2014@gmail.com címen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: