DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Van der Garde lehet Ericsson csapattársa a Saubernél

Szombaton a Sauber bejelentette, 2015-ben Marcus Ericsson fogja vezetni a csapat egyik versenyautóját az F1-es nagydíjhétvégéken. Külföldi sajtóértesülések szerint Giedo van der Garde érkezhet majd mellé csapattársként.

„Sajnos az a helyzet, hogy olyan pilóták után kell néznünk, akik bevételt hoznak, és sok másik csapat is hasonló helyzetben van” – ismerte el a sportág számára szomorú tényt Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke, aki ezzel lényegében azt is bevallotta, hogy Ericsson leigazolásának elsősorban anyagi okai voltak. A svéd szponzorai révén állítólag nem kevesebb mint 20 millió amerikai dollárt hoz magával jövőre a hinwili istállóhoz.

Sutil és Gutierrez napjai is megvannak számolva a Saubernél?


Az Auto Motor und Sport és a svájci Blick értesülései szerint, hasonló okokból mindkét jelenlegi pilótáját útnak eresztheti a csapat, és Ericsson mellé a szintén kiváló támogatói háttérrel rendelkező Giedo van der Garde érkezhet, annak ellenére, hogy Esteban Gutierrez mögött a milliárdos Carlos Slim is ott áll, Adrian Sutilnak pedig 2015 végéig szól a szerződése a csapattal.

„Ez nem lehet probléma a Saubernek, könnyedén ki tudják őt fizetni” – mondta el véleményét a német Sky televíziós csatorna szakértője, a korábbi F1-es pilóta Marc Surer, aki szerint tehát a svájci kiscsapat inkább lesz hajlandó kifizetni egy relatíve kisebb összeget Sutilnak lelépési díjként, annak érdekében, hogy helyette kézhez kapjon egy jóval nagyobb összeget leendő pilótájától. 

Sutil menedzsere, Manfred Zimmermann ugyanakkor cáfolta a pletykákat, és mint mondja: „Részünkről semmi változásról nem tudok beszámolni.” Maga a német pilóta ehhez annyit tett hozzá: „Sok a pletyka mostanában. Természetesen igaz, hogy nincs most könnyű helyzetben a csapat, de remélem, hamarosan minden jobbra fordul” – utalt rá sejtelmesen Sutil, hogy vélhetően az ő jövője is attól függ, sikerül-e stabilizálnia pénzügyi helyzetét a Saubernek. Ha nem, akkor kezdődhet a licit a pilóták részéről…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: