A Ferrari pilótája mondhatni az egész esemény díszvendége volt, hiszen Alonsót kérték fel arra, hogy a francia zászló belengetésével megadja a rajtjelet a mezőnynek szombat délután 15 órakor. A spanyol persze az újságírók kérdéseit sem kerülhette ki, akik arra voltak kíváncsiak, ő maga vajon eljátszott-e már a Le Mans-i rajthoz állás gondolatával.
"Ez az első alkalom, hogy itt vagyok ezen a versenyen, szóval teljesen új élmény számomra. Próbálom élvezni a hétvégét - noha most nem én ülök az autóban, de kíváncsi vagyok a többiekre" - mondta az Eurosportnak. "Ez a verseny nagy vonzerővel bír minden versenyző számára a presztízsértéke miatt Úgy gondolom, hogy egy napon én is részt fogok venni rajta."

Később a brit médiának már valamivel határozottabban nyilatkozott. "Szeretnék mindkét sorozatban rajthoz állni, de a Le Mans-nak várnia kell az F1-es pályafutásom végéig. De mindenképpen versenyezni fogok itt."
A verseny népszerű az F1-es pilóták körében, hiszen a mostani mezőnynek 18 olyan pilóta is tagja, akik korábban szerepeltek a legmagasabb formaautós kategóriában.