Luca di Montezemolo korábban már többször kifogásolta a Forma-1 jelenlegi helyzetét, ezúttal azonban az Autosport szerint építő jellegű ötletet is felvetett. Az olasz üzletember Bernie Ecclestone-nak és Donald McKenzie-nek, a Forma-1-et tulajdonló CVC vezetőjének írt. Az utóbbi időben a Forma-1-en belül az álláspontok leginkább a költségek szabályozásának területén ütköznek, Montezemolo szerint azonban pont emiatt más aspektusokra - mint a fiatalabb rajongók érdekei és a szponzorok érdeklődése - kevesebb figyelem esik.
Montezemolo szerint a csapatoknak, médiának, televíziós cégeknek és a versenyek promótereinek egy nyílt, közös megbeszélésen kellene részt venniük, ahol megvitathatják, mi nem helyes a jelenlegi Forma-1-ben, és megegyezhetnek a problémák megoldásában. A Ferrari csapat vezére olyan cégeket is meghívna, amelyek jelenleg közvetlenül nem érdekeltek a Formula-1-ben, ez alatt elsősorban a közösségi média képviselőire és olyan vállalatokra gondol, mint a Google vagy Apple. A találkozó helyszíneként Montezemolo a Ferrari maranellói főhadiszállását ajánlotta fel, szeptemberi időponttal, az Olasz Nagydíj előtt.

A Ferrari szóvivője, Renato Bisignani megerősítette, a csapat szívesen együttműködik minden érdekelt féllel, ha a Forma-1 hosszú távú jövője a tét. "A Ferrari számára természetes a kezdeményező magatartás, az egyeztetések pedig már folyamatban vannak a megfelelő szinteken. Közösen kell cselekedni a sport fontos részvényeseivel, és a teljes képpel foglalkozni, építő jellegű kritikákkal, egyik szemet a technológián, a másikat a show-n tartva."
A Le Mans-i 24 óráson felmerült annak a lehetősége, hogy a Ferrari átnyergelne a hosszú távú versenyzésre a Forma-1 helyett. Az istálló hivatalos oldalán cáfolta a feltételezést, amelyet Bisignani is megerősített. "Le Mans egy vonzó helyszín, amelyet továbbra is szemmel tartunk, de a Forma-1 több mint fél évszázad óta a Ferrari életét jelenti. A célunk, hogy visszatérjünk a rendszeres győzelmekhez."