DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 8. vasárnap
F1

A Haas egy létező csapat megvásárlásán is gondolkodott

A 2016-ban az F1-be érkező amerikai istálló főnöke, Gene Haas elárulta, már az előtt is mérlegelték a sportba való belépés lehetőségét, hogy az FIA kiírta volna pályázatát az új csapatok számára.

A NASCAR-ban sikeres alakulat egy már meglévő, de anyagi nehézségekkel küszködő F1-es istálló megvásárlásának gondolatával is eljátszadozott, végül azonban úgy látták, több szempontból is előnyösebb, ha a nehezebb utat választva a semmiből építik fel saját csapatukat.

 

"Úgy egy évvel ezelőtt utánanéztünk annak a lehetőségnek, hogy megvegyünk egy létező csapatot, ám végül számos összetett problémába ütköztünk volna, ha így teszünk. Általánosságban véve pedig több pénzbe is került volna, mintha tiszta lappal kezdenénk, ezért úgy gondoljuk, a helyes utat választottuk. Persze ennek az a hátránya, hogy egy teljes csapat felépítése kicsit időigényesebb" - mondta Haas.

 



A csapat előtt persze ott lebeg a 2010-re felvételt nyert, de rajthoz állni már nem tudó amerikai próbálkozás, az USF1 elrettentő példája. Éppen az ő esetükből tanulva döntöttek úgy, hogy nem kapkodják el feleslegesen az F1-es debütálást.

 

"Nem akarunk az USF1 sorsára jutni, az katasztrófa lenne" - ismerte el Haas. "Szerintem ők úgy gondolták, hogy képesek lehetnek mindent elintézni nagyon rövid idő alatt, aztán későn eszméltek rá, hogy még rengeteg infrastruktúrát ki kell építeniük."

 

"Most van egy extra évünk arra, hogy beszerezzük a felszerelést olyan csapatoktól, akik szívesen megszabadulnának a sajátjaiktól. Ezek olyan dolgok, amelyeket nem lehet kinézni egy katalógusban aztán megvásárolni a boltban, de mégis elengedhetetlenek a megfelelő működéshez. Ezeket az apró darabokat igyekszünk majd összerakni 2015-ben. Van egy kis időnk arra, hogy utánajárjunk, pontosan mit szerezhetünk be más csapatoktól és különféle beszállítóktól."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: