Múlt hónapban Magny Cours vezetője, Serge Saulnier úgy nyilatkozott, hogy néhány ember pozitív megerősítésére vár, hogy kijelenthesse, hogy nagyon közel van a francia pálya F1-es visszatérése, mely 2008-ban került ki a versenynaptárból. Bernie Ecclestone viszont nem épp így látta a helyzetet, hiszen Monacóban így nyilatkozott a Reutersnek: "Kopogtatnak ugyan, de nem hiszem, hogy bármit is tehetnénk."
A MotorpasionF1 a héten megkereste Saulnier-t, akinek szavaiból nem úgy tűnik, mintha Ecclestone szavai elkedvetlenítette volna őket: "Igen, próbálkozunk" - felelte arra a kérdésre, hogy továbbbra is vissza akarják-e vinni az F1-et a pályára. "Tárgyalunk a FOM-mal arról, hogy milyen garanciákat kell adnunk" - tette hozzá Saulnier.

Magny Cours egyébként azért sincs könnyű helyzetben, mert a másik franciaországi "jelölt", a Paul Ricard tulajdonosa az az Excelis cég, amely nem máshoz, mint Bernie Ecclestone-hoz tartozik. Saulnier viszont úgy véli, Magny Cours jobb hely az F1 számára, mivel jobb ellátást tudnak biztosítani a nézőknek. Saulnier emellett azt is hangsúlyozta, hogy a jelenleg az F1-nek egy motorszállítót és három pilótát adó Franciaországnak egy futam is nagyon fontos lenne, és ez jót tenne a sportágnak is, hiszen 65 milliós lakosságával fontos piacot jelent - a televíziónak is.
Érdekes, hogy Luca di Montezemolo is a versenynaptár bővítéséről beszélt ezen a héten, méghozzá egy második olasz verseny lehetőségéről, melyet a MotoGP programjában jelenleg is szereplő Mugello kaphatna: "Szerencsém van, hogy a mugellói pálya élén egy olyan kiváló ember áll, mint Paolo Poli. Ő vezeti a leggyönyörűbb olasz versenypályát, ahol a MotoGP mellett talán hamarosan Formula-1-es futamot is rendezhetnek. Talán a tartomány elnökétől kellene némi segítséget és infrastrukturális fejlesztést kérni."