Az első hírek hosszú hetekkel ezelőtt merültek fel arról, hogy Fernando Alonso a domináns Mercedes csapathoz szerződik az évek óta szenvedő Ferraritól, s ezzel újra összeállhat a McLaren 2007-es botránypárosa, Hamilton és Alonso - s ezzel együtt Nico Rosbergnek távoznia kellene az istállótól. Érdekes, hogy a csapat jelenlegi felállását, s a bajnoki címért folytatott istállón belüli párharcot már most a 2007-es McLaren-kettőshöz hasonlítják, a csapatfőnök, Toto Wolff viszont nem hiszi, hogy odáig fajulhatna a helyzet, mint annak idején Wokingban.

"Mi engedjük őket harcolni" - hangsúlyozta Wolff a spanyol EFE hírügynökségnek a legfontosabb különbséget a két történet közt. "Egészen addig teszünk így, amíg nem folyamodnak piszkos eszközökhöz. Itt nem lesz olyan konfliktus, mint Alonso és Hamilton közt. Ha mégis ilyesmi történik, annak súlyos következményei lesznek."
Az Alonsóval kapcsolatos pletykákat viszont határozottan cáfolta a csapatfőnök: "Fernando jelenleg az egyik legjobb pilóta a mezőnyben, de nem szerepel a terveink közt, hogy megváltoztassuk a csapat felállását" - mondta az osztrák, aki azt is leszögezte, hogy mindkét pilótájuk hosszú távú szerződéssel rendelkezik.