A Benetton és a Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore még a múlt hónapban nyilatkozott úgy, hogy szerinte a Ferrari elsősorban földrajzi elhelyezkedése miatt nem elég vonzó a szakemberek számára, és ha igazán ütős csapatot szeretnének összeállítani, meg kellene fontolni, hogy Maranellóból az Egyesült Királyságba helyezzék át a bázist: "Úgy gondolom, a Ferrarinak szüksége van egy Egyesült Királyságbeli bázisra, ahol minden Formula-1-es technológia összpontosul. Maranellónan nehéz hatékony csapatot csinálni és brit mérnököket szerződtetni."
Márpedig a Ferrari szeretne brit mérnököket magához édesgetni, elég csak Adrian Neweyt említeni, akinek évi 30 millió dollárt ajánlottak, azaz egy F1-es sztárpilótáéval megegyező, vagy annál is magasabb fizetést, mégis elutasította, és maradt a Red Bullnál. Az Autosprint emellett azt is tudni véli, hogy Andy Cowellt, a domináns Mercedes motorrészlegének elsőszámú alakját is Maranellóba hívta a Ferrari, de ő is nemet mondott.

Briatore a Kanadai Nagydíjat követően ismét kifejtette nézeteit a Ferrari helyzetéről: "A Ferrari idén mély válságban van és nincs már esélye talpra állni. Az elhelyezkedésüknek fizetik meg az árát, hiszen nem Maranello, hanem Anglia az F1 világának közepe" - mondta Briatore az olasz Mix24 rádiónak, majd így folytatta: "Azt hiszem, a Ferrarinak a csapat átszervezésére lesz szüksége. Rossz emberek lennének ott? Nem, ez szervezeti kérdés. Tudjuk, kik a legjobbak, és nehéz őket Olaszországba vinni."