A Red Bull RB10-essel nem különösebben elégedett Sebastian Vettel kapcsán annak lehetősége is egyre gyakrabban felmerül, hogy hamarosan el fogja hagyni a csapatot, és ezt Vettel sem igyekezett tagadni, persze nem is erősítette meg: "Rövid távon gondolkodom, ha a jövőmről kérdeznek" - mondta a német, akit a sztártervező Adrian Newey visszább vonulásával kapcsolatban kérdeztek meg az elkövetkező időszakról.
Newey egyébként az Auto Bild Motorsportnak nyilatkozva igyekezett megnyugtatni Vettelt, hogy ő és a csapat nem veszíti el teljesen akkor sem, ha már nem csak a Formula-1-re fog koncentrálni: "Ha a kollégáimnak tanács és segítség kell, mindig ott leszek nekik. Ahogy Sebastiannak is, nem veszít el engem" - mondta Newey a címvédőről, aki a Kanadai Nagydíj után, ahol csapattársa megszerezte karrierje első győzelmét, igencsak frusztráltan nyilatkozott.

A rendszerint roppant szigorú Helmut Marko megértette versenyzője bosszúságát, s ezúttal még azért sem rótta meg, mert autóját, az RB10-est uborkának nevezte - legutóbb Narain Karthikeyan érdemelte ki tőle ezt a megnevezést. "Ha nem adunk Sebnek olyan autót, mellyel képes lehet a futamgyőzelemre, nem lehetünk rá dühösek azért, hogy csalódott" - mondta Marko a Bildnek.
Az Auto Bild Motorsport azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy vajon mi lesz Newey új projektje, amikor már nem a Red Bull autóit tervezi. A lap szerint nagyon is elképzelhető, hogy az általa vezetett Advanced Technologies Centre egy saját F1-es motoron dolgozik majd, aminek elkészítésében a Mercedes egykori tervezője, Mario Ilien is részt vehet. "Nem is lenne rossz ötlet" - mondta Newey a felvetésről...