DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Massa: A kerékcserén úszott el a győzelem

Felipe Massa szerint a Williams nagy győzelmi esélyt szalasztott el a Kanadai Nagydíjon azzal, hogy az első kerékcsere során problémáik akadtak.

A brazil pilóta a futam első szakaszában a későbbi győztes, Daniel Ricciardo és csapattársa, Sebastian Vettel előtt haladt, de az első kerékcsere során a bal első kerékkulccsal problémák akadtak, ezért a boxkiállása a vártnál hosszabb ideig tartott.

Bár utolsó kerékcseréje előtt rövid ideig az élen állt, majd látványos balesetet szenvedett az utolsó körben, Massa úgy érzi, a kerékcserénél történt hiba miatt nem sikerült a 2008-as Brazil Nagydíj után ismét győznie.

"Őszintén szólva én voltam a leggyorsabb autó a pályán a futam nagy részében" - válaszolt Massa arra a kérdésre, a kerékcserénél történt hiba nélkül megnyerte-e volna a futamot. "Nem a szuperlágyon, ezen a gumin hasonló sebességgel mentem, mint csapattársa, Valtteri, de a keményebb keveréken az autó csodálatos volt - egészen gyors - és a kerékcserénél történt hiba nélkül azt hiszem minden bizonnyal Ricciardo elé kerülök. Ez egy nagy elhibázott lehetőség volt. Sok pontot veszítettünk. Hihetetlen autónk volt - nem voltak problémák vele. Csalódott vagyok, mert fantasztikus verseny lehetett volna."




Massa az első helyre került, amikor mindkét Mercedes második alkalommal állt ki kerékcserére 25 körrel a futam leintése előtt, de a brazil pilóta szerint nem lett volna lehetőség arra, hogy azon a szett abroncson végigmenjen a versenyen, ezért egyetért csapata döntésével, a második kerékcserével.

"Azt hiszem megfelelő döntés volt az újbóli kerékcsere. Elkezdett az autó hátulja tapadást veszíteni és tudva, hogy az autónkon az abroncsok nagymértékben romlanak, ezért biztos vagyok benne, a futam végén nagyon lassú lettem volna."

Massa a futam során nem értesült arról, hogy Lewis Hamilton kiállt a versenyből, így azt sem tudta, a győzelemért harcol.

"Nem gondoltam a győzelemre - nem láthattam a Mercedest és nem láttam Lewis kiesését, ezért úgy gondoltam, dobogós helyezésért harcolok" - tette hozzá a brazil pilóta. A csapat nem mondott semmit a Mercedes problémáiról. Jó pálya volt ez számunkra, sokat veszítettünk, mert a futamot megnyerhettük volna. Amikor szabad volt előttem az út, akkor a leggyorsabb voltam a pályán."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: