Ahogy azt a múlt hónapban bejelentették, a Ferrari sztárpilótája, Fernando Alonso rajtjelére veszi majd kezdetét az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, miután "a Ferrari elnöke, Montezemolo néhány megjegyzést tett az ehhez az eseményhez köthető technológiáról és autófejlesztésről." A spanyol sem győzte hangsúlyozni Le Mans kiemelt fontosságát: "Ez azon néhány verseny egyike, melyek meghatározták a motorsport történetét."
Bár a Ferrari alapvetően kritikusan áll hozzá ahhoz a technikai irányvonalhoz, amit a megújult Formula-1 képviseli, egyetlen előnye talán mégis van a dolognak. Az azóta távozó csapatfőnök, Stefano Domenicali tavaly így nyilatkozott az újonnan bevezetett hathengeres turbókról: "Lehetővé tesznek érdekes projekteket. De jelenleg nem mondhatok többet." Már akkor is sejteni lehetett, hogy a Le Mans-ról van szó....

Alonso a múlt hónapban így nyilatkozott Le Mans-i látogatásáról: "Várom, hogy megismerhessem ennek az autótípusnak a részleteit. A Formula-1-ben is beléptünk a hibridkorszakba, kíváncsian várom, mit tudhatok meg az e szériában alkalmazott módszerekről és technológiáról" - mondta a spanyol.
Az El Mundo Deportivo most arról számolt be, hogy a sok találgatás végére hamarosan pont kerülhet, és a Ferrari szombaton bejelentheti, hogy visszatér a 24 órásra és LMP1-es prototípussal. A lap tudósítója, Raymond Blancafort elmondta, hogy a verseny szervezői már most hangsúlyozták, hogy egy fontos bejelentésre kerül majd sor a verseny aznapi rajtját megelőzően.