A verseny utolsó körében a Williams pilótája, Felipe Massa a mexikói Perez Force Indiájának hátuljába hajtott, melyet követően mindketten a gumifalban kötöttek ki.
A két pilótát a montreali Sacre Coeur kórházba szállították kivizsgálásra, majd miután nem észleltek sérülést, a két versenyzőt kiengedték.
A Williams és a Force India egymást hibáztatta az esetért. A Williams futam utáni sajtóközleményében közölte, Perez Massa autójába hajtott, a Force India szerint azonban Perez ártatlan áldozat volt.
Végül a versenybírák Massa mellé álltak, Perezt öt helyes rajtbüntetéssel sújtották a következő, Osztrák Nagydíjra.
A német Auto Motor und Sport szerint azonban a Force India összeesküvésre gyanakszik, mégpedig azért, mert a montreali négy versenybíró mellett a meghallgatáson részt vett Adrian Fernandez is.

A korábbi Indycar pilóta, a mexikói Fernandez Perez menedzsere volt, ám két évvel ezelőtt felbontották az együttműködést.
"A pilótákat Derek Daly képviselte" - közölte a Force India csapatmenedzsere, Andy Stevenson. "Nem tudom, miért Fernandez véleményére voltak kíváncsiak."
"Időről időre a versenybíráknál megfigyelők is dolgoznak" - közölte az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting. "Fernandez Oroszországban a pilótákat képviseli majd, ezért meghívtuk, hogy tapasztalatot szerezzen."
Whiting szerint bármilyen feltételezés az összeesküvés elméletről badarság.