DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Szerencsés pontokat szerzett a Ferrari

Fernando Alonso és Kimi Raikkönen a hatodik és tizedik helyen zárta a Kanadai Nagydíjat. A finn pilóta csak annak köszönheti pontszerzését, hogy előtte Perez és Massa balesetet szenvedett

"Megnézve a verseny utolsó, vad részét, ma néhány szerencsés pontot szereztünk, de nem lehetünk elégedettek a végeredménnyel, mivel célunk az volt, hogy ennél jobbak legyünk" - nyilatkozta csalódottan Alonso. "A futam elején sebességem nem volt jó és nem voltam elégedett az autóm egyensúlyával. Majd a második etapban, amikor a pálya kezdett javulni, jó ritmust találtunk és sikerült az elől haladókat utolérni. De nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy csatlakozzunk a küzdelemhez. Amit a Red Bull tett a versenyen az azt mutatja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok a Formula-1-ben és további motivációt kell, hogy jelentsen ez számunkra ahhoz, hogy elérkezzünk arra a pontra, ahol a futamgyőzelemért tudunk harcolni. A hétvégén némi előrelépést értünk el, különösen aerodinamikai téren, de a többiek is javultak, most, annyit tehetünk, hogy tovább folytatjuk a munkát, valamint a lehető legjobban készülünk a következő versenyekre."




"Tudtuk, nem lesz könnyű verseny, mert ezen a pályán nem voltuk elég gyorsak az egyenesekben és problémáink voltak a lassú kanyarokban" - tette hozzá Raikkönen. "Ezen felül, ma soha nem volt tiszta a pálya előttem, mindig más autók mögé ragadtam be. A futam elején problémám volta a fékekkel és az autóm kezelhetősége sem volt megfelelő. Majd néhány kör után a gumik elkezdtek jobban működni. Sokáig Kvjat Toro Rossóját követtem és ezzel fontos időt veszítettem. Habár jelenleg úgy tűnik, semmi nem alakul jól számunkra, de az új fejlesztési csomag sok lehetőséget nyújt számunkra, csak még jobb kiegyensúlyozottságot kell találni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: