Perez öt rajthelyes büntetést kapott az Osztrák Nagydíjra, de ez nem csökkentette a Williams fájdalmát. A csapat teljesítménymérnöke, Rob Smedley több bizonyítékkal is tudott szolgálni arra, hogy a mexikói és a Force India is meggondolatlan döntéseket hozott a baleset előtt.
"Megmutattam a versenybíróknak az összes bizonyítékot. összehasonlítottuk az adatokat az ominózus körből és az előzőből. Felipe, mivel szélárnyékban volt, korábban fékezett, mint előzőleg. Oldalnézetből pedig látszik, hogy Felipe és Sebastian között a fékezés során ugyanakkora maradt a távolság, Perez viszont Felipe felé közeledett" - mutatott rá Smedley.
"Látszott tehát, hogy Perez nagyon-nagyon korán lépett a fékre. Emellett pedig egyidejűleg balra mozdította az autót, vagy pedig a fékproblémái miatt mozdult balra, ezt nem tudom pontosan."
"Ezen túl bizonyítékul szolgálnak a rádióbeszélgetéseik is, amikor a 67. kör környékén a pilóta azt mondta "™nincsenek hátsó fékeim"™. Erre a csapat azt válaszolta neki: "™Ha folytatni tudod, menj tovább, ha nem, akkor állt ki a bokszba"™. Ez számomra egyértelműen azt jelenti, hogy egy k***** végzetes problémájuk volt. Hogy ilyen meghibásodás mellett miért hagyják a pályán az autót, az rejtély számomra."

Smedley szerint a futam során példaértékű volt azon csapatok viselkedése, amelyek a Force Indiával ellentétben a biztonságot helyezték előtérbe a meghibásodásoknál.
"Láthattunk két csapatot - köztük az egyik a miénk volt -, amelyek pontosan tudták, hogy ilyen esetben mit kell tenni. Valtterinek mondanunk kellett, hogy vegyen vissza és spóroljon a fékekkel és a motorral, különösen a fékekkel, mert kritikus állapotban voltak, ami veszélyes lehet. Lassításra kellett felszólítanunk, és ha ezzel pontokat is vesztettünk, hát ilyen az élet" - mondta a szakember, aki végül Bottas 7. helyével vigasztalódhatott.
"A másik eset pedig Lewis Hamiltoné volt, akinek ugyanígy a fékek és a motor gondjai miatt meg is kellett állítania az autót. Pedig ő a bajnoki címért harcol, de a csapata így is belátta, hogy mi a helyes döntés. Ezért bosszant különösen, hogy velünk ez történt."