DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Rosberg a leintéskor azt hitte, hogy nincs dobogós helyen

Bár a dobogón nem ez látszott, nyilatkozatából úgy tűnik, hogy Nico Rosberg örül, hogy a gondok ellenére be tudott érni a második helyen.

A verseny féltávjáig úgy tűnt, hogy Hamilton és Rosberg különmeccsét hozza a Kanadai Nagydíj is, ám az MGU-K rendszer meghibásodott minkét autóban, aminek következtében alaposan visszaesett a Mercedesek tempója. "Mindkét autóban hirtelen elment az MGU-K rendszer, és ezzel együtt rengeteg erő is, ami nagyon kemény volt" - mondta Rosberg a futam után.



 

"Ezt követően a második kiállásom során némi időt veszítettem, így Lewis át tudott ugrani, ráadásul szenvedtem azzal, hogy lehűtsem a hátsó fékeket, szóval minden összejött" - folytatta a verseny felidézését a német, aki Hamilton kiesését és Massa bokszkiállását követően visszatért az első helyre. Ezt követően Perezzel, majd Ricciardóval szemben kellett védekeznie, ám utóbbi teljesíthetetlen volt a hibás autóval:



 



 

"A verseny vége felé Sergióval szemben próbáltam védekezni, ami jól is ment. Daniel viszont túl gyors volt az egyenesekben, mivel sokkal több erő volt az autójában, így le tudott hagyni" - mondta Rosberg, aki azt is elárulta, hogy a verseny vége felé nem is tudta, hogy dobogós helyen áll, mivel rosszabbra számított:



 

"Annyi minden történt, hogy meg kellett kérdeznem a mérnökömet, hogy hol értem célba, mivel azt hittem, hogy körülbelül ötödik-hatodik lehetek. Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy a második helyen állok."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: