DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Raikkönen nem érti, hogy viselkedett a Ferrarija

A nehéz futam végén egy pontot szerző Kimi Raikkönen dolgát autója és a stewardok is megnehezítették Kanadában.

Kimi Raikkönen csak az utolsó körben történt nagy balesetnek köszönheti azt, hogy egyáltalán a pontszerzők közé sikerült bekerülnie a Kanadai Nagydíjon. A finn pilótának számos műszaki jellegű nehézséggel kellett szembenéznie, a fékjeivel és az abroncsaival egyaránt sokat küzdött a futamon, amit ő maga sem tud megmagyarázni, ahogy azt sem, miért változott körről körre az autója viselkedése: "Úgy tűnt, mintha változna. Az egyik körben még egészen más volt, aztán hirtelen néhány körrel később olyan volt, mintha az abroncsok jobban működének."



 

"Nem tudom megmagyarázni, vagy megmondani az okát. A végére mintha egészen jó lett volna, de nem tudom, meg kell vizsgálnunk a dolgot. A rajtnál jónak tűnt minden, de aztán elszálltak az abroncsok, a kerékcsere után megint úgy éreztem, hogy rendben van, de nehéz megmagyarázni. Sokan voltak előttünk, ami nem segített, aztán hirtelen olyan volt, mintha megint elmennének az abroncsok, a következő kör pedig már egy külön történet volt, szóval nagyon nehéz megérteni, mi is történik."



 



 

A finn a tízes kanyarban meg is pördült a szabadedzéshez hasonlóan, ami szerinte jól összefoglalja, hogy milyen versenye volt: "A rajtnál volt pár fékproblémánk, aztán pedig megpördültem, éppúgy, mint a szabadedzésen. Valami okból olyan volt, mintha kaptam volna egy nagy rúgást, és megpördültem. összességében nehéz verseny volt, szereztünk egy pontot, bár nem erre vágytunk" - mondta Raikkönen, aki Monaco után ismét elégedetlen volt a stewardokkal, ezúttal azért, mert az utolsó sikánt épp előle menekülve levágó Danyiil Kvjat előtte maradhatott:



 

"Beragadtam némely pilóta mögé. A Toro Rossón túl is jutottam, ő viszont kiegyenesítette a sikánt, amit annak ellenére rendben találtak, hogy már ott voltam mellette. Ezután újra meg kellett küzdenem vele, ezért tempót veszítettem. Végül a stewardok úgy döntöttek, hogy a manővere rendben volt, ezt követően megelőztem őt. Minden kiállás után volt előttem valaki, ami nem volt jó..."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: