"Sajnálom, hogy cserbenhagytuk Lewist. Igazán nagy kár, főleg, amikor a bajnokság ennyire kiélezett. De ő egy harcos, ezért nem kételkedem, hogy vissza fog térni" - mondta Toto Wolff. Mindkét Mercedest ugyanaz a technikai probléma sújtotta, az egyik elektromos motor, az MGU-K hibásodott meg.
Hamilton viszont nulla pontot szerzett az MGU-K-val összefüggő fékhiba miatt, míg Rosberg a második helyen futott be. A német így 22 pontos előnyre tett szert a bajnokságban. "Nico megérdemli a pontokat, ugyanis olyan autóval kellett helyt állnia, amely nagy hátrányban volt. Az első szektort mindig nagyon jól teljesítette, ezzel kompenzálta a hátsó egyenest, ahol sokat jelentett az erőveszteség."

Wolff kitért Hamilton komoly pontversenybeli lemaradására, amely egyes vélemények szerint meghiúsíthatja bajnoki esélyeit. "Én ezt nem gondolom. Hány verseny is telt el a szezonból? Hét. Tizenhárom van még vissza. Az utolsón dupla pontokat osztanak. Úgy gondolom, hogy a duplapontos verseny fog kettejük között dönteni." Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon idén megkétszerezett pontokat osztanak. Ez azt jelenti, hogy akár 50 egységnyi hátrányt is le lehet dolgozni, az első helyezett pedig 14 ponttal többet szerez, mint a második.
"Megmondtuk a versenyzőinknek, hogy vigyázzanak a fékekre, mert az elektromos motor elvesztésével elveszik az elektromos fékezés is, így a fékek nagyon felforrósodnak. Mindketten megtették, amit kértünk. Amikor Lewis a bokszutcába érkezett, a hőmérséklet nagyon megemelkedett, a pedál pedig puha lett és beesett. Nico autóján ez szerencsére nem történt meg" - magyarázta meg Wolff, miért csak az egyik versenyző esett ki.