Paddy Lowe, a Mercedes technikai ügyvezetője elmondta a SkySportsnak, hogy a futam közepén mindkét autóban az MGU-K, azaz a kinetikus energia összegyűjtéséért felelős rendszer mondta fel a szolgálatot, amely következtében az Ezüstnyilak 150 lóerőt vesztettek az egyenesekben.
"Mindkét autó ugyanazzal a problémával szembesült, ugyanabban a körben. A hibrid rendszer meghibásodott, ezért a verseny második felében Nico lényegesen lassabban haladt az egyenesekben, hiszen csupán a motorerőre hagyatkozhatott" - nyilatkozta Lowe a leintés után.
Arra a kérdésre, hogy ekkora hátráltató tényező mellett hogyan tudott mégis bejönni Rosberg a második helyre, Lowe szerint csak egyetlen válasz létezik.
"Egyszerűen azáltal, hogy hihetetlen munkát végzett" - ismerte el a német munkáját a szakember. "Kinetikus energia nélkül és kényszerből választott fékerő-eloszlással vezetett. Az első két szektorban elég gyors tudott lenni ahhoz, hogy képes legyen védekezni a harmadikban. Sokáig a segítségünkre volt, hogy nem egy Red Bull állt mögöttünk, amely az első és a második szektorban is képes lett volna tartani velünk a lépést. Végül sajnos láthattuk is, hogy Ricciardo meg tudott előzni minket, amint erre lehetőséget nyílt."

Hamilton még ennél is lényegesen rosszabbul járt, hiszen második kiállását követően meghibásodtak a fékek az autójában, ami által irányíthatatlanná vált Mercedesze, így idei második kiesését szenvedte el.
"Lewis fékhiba miatt esett ki, ami közvetlenül a bokszkiállása után ütötte fel a fejét. Talán a kerékcsere során történt valami, ami ezt kiváltotta. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy ennek a hibának nem volt köze a hajtáslánc problémáihoz, noha a hibrid rendszer összeköttetésben áll a fékekkel. Ennek azonban még alaposabban utána kell járnunk" - mondta a Mercedes technikai részlegének vezetője.