A tegnapi időmérő edzésen Lewis Hamilton ismételten kikapott Nico Rosbergtől, ráadásul ezúttal nem is hibáztathatott érte mást. Nem is tette, korrektül beismerte vereségét, és Monacóval ellentétben elismerő szavakat szólt csapattársa teljesítményéről is: "Csak két köröm volt, és egyik sem sikerült jól. Nem az autón múlott. Apróságok jelentik a különbséget, különösen akkor, amikor a tiéddel azonos autóval harcolsz. Nico pedig nagyon-nagyon gyors, remekül teljesít."
"Az első körömben forgalomba kerültem, a másodikban viszont egyedül voltam, egyszerűen nem sikerült jól a kör, pedig azt hiszem, a legtöbb köröm jó volt ezen az időmérőn" - mondta Hamilton, aki tudja, hogy a mai versenyen rettenetesen nehéz dolga lesz, mivel csapattársa jó formában van, a pálya pedig nem tartogat sok lehetőséget az előzésre. A brit így elsődlegesen a stratégiában bízik:

"Azt hiszem, az igazi esélyünk a taktika lehet. Persze a rajt is tartogat lehetőséget magában, de ugyanúgy szoktunk rajtolni, és ő van a tisztább oldalon, szóval várhatóan megőrizzük pozíciónkat a startnál. Ezt követően pedig csak óvni kell az abroncsokat" - mondta Hamilton, akivel Rosberg csak félig-meddig ért egyet, a német ugyanis nem hiszi, hogy a taktika segíthetné hozzá csapattársát legyőzéséhez:
"Nem aggódom emiatt, de tudom, hogy jó csata lesz kettőnk közt" - nyilatkozta tegnap a német. "Csapaton belül pontosan tudtuk, hogy az időmérő döntő fontosságú lesz ezen a hétvégén, mivel itt nem lehet túl sok dolgot tenni stratégiai szempontból, ha a csapattársad ellen küzdesz" - tette hozzá a világbajnokság éllovasa.