A nagy tempóval érkező Sutilnak sikerült elkerülnie a dánnal való ütközést, de ehhez le kellett vágnia a sikánt, átugratva az ott elhelyezett lassítókon. A német nem érti, hogy Magnussen miért nem húzódott félre, de magatartását tipikus újonchibának tulajdonítja.
"Valamiért nagyon lassú volt abban a kanyarban, fogalmam sincs, hogy mit csinált. A gondot az jelentette, hogy először úgy tűnt, a bokszba igyekszik" - magyarázta Sutil.
"Ãm befordult, és még a sikán közepén is annyira lassan haladt, hogy muszáj volt a "™vészkijáratot"™ választanom. Gyors körön voltam, ami szerintem nagyon egyértelműen látszott. Meglehet, hogy egy tipikus újonchiba volt ez tőle, a fiatalokkal megtörténhetnek ilyenek. Én is rengeteg hibát elkövettem az életem során. Remélem, hogy tanulni fog belőle, és akkor minden rendben van."

Sutil hozzátette, nem teljes egészében Magnussent tartja felelősnek az esetért, hiszen a McLaren is figyelmeztethette volna pilótáját a gyorsabb autó érkezésére. A versenybírók végül nem büntették meg a dánt, amit Sutil sem hiányolt.
Magnussen sem maradt szótlan az esettel kapcsolatban - számára viszont az nem teljesen világos, hogy a német miért kerít ekkora feneket az ügynek, hiszen a sikán átvágását fájdalommentesen is megoldhatta volna.
"Nem tudom, miért ugratott át a lassítón, hiszen van egy nyílás, amin a sikán levágásakor gond nélkül át lehet haladni. Azt az utat is választhatta volna, de talán nem járta be a pályát a hétvége előtt, ezért nem látta" - szúrt oda kicsit a németnek. "Mindenesetre sajnálom, ha az útjában voltam."