Monaco után ismét Nico Rosbergé lett a pole, ráadásul egy olyan pályán, ahol csapattársa jóval esélyesebbnek tűnt: Tudom, hogy Lewis ezen a pályán nagyon versenyképes, de az első hely annál jobb" - mondta az edzés utáni sajtótájékoztatón a német. "Ragyogó érzés, hogy sikerült, fantasztikus nap volt ez a számomra, az egész hétvégén fejlődtünk és egyre erősebbé váltunk. Folyamatosan dolgoztam, néztem az adatokat, a mérnökökkel próbáltunk javítani a beállításokon, meg kellett találni, hol tudok fejlődni. Folyamatosan dolgoztunk, örülök, hogy sikerült."

Hamilton Monacóval ellentétben ezúttal gratulált csapattársának: "Nico fantasztikus munkát végzett ma, gratulálok neki. Nem ez volt a legjobb időmérőm, hol jobban, hol rosszabbul sikerül, a csapat számára mindenesetre remek, hogy megvan az első sor holnapra, remélem, hogy történelmet írhatunk" - mondta a brit, aki szoros befutóra számít holnap.
Sebastian Vettel az egész időmérőn rejtőzködött, utolsó köre viszont a harmadik helyre repítette: "Az utolsó kör nem volt az igazi, az első szektort nem találtam el, elrontottam az első két kanyart, úgyhogy nem vagyok teljesen elégedett a mai nappal. Próbáltam egy kicsivel több kockázatot vállalni, a második szektor már jó volt, a két lassító jól sikerült, a másodikban jobb ívet találtam, mint a korábbiakban, és sikerült a kör végéig megtartani a tempót. Ez összességében egy jó eredmény, kihoztuk a maximumot az autóból."
Vettel persze a papírforma szerint nem számíthat győzelemre, tudja, hogy nehéz nap vár rá holnap: "Sokan vannak mögöttünk, négy autó volt 5-6 századon belül, örülök, hogy én lettem a leggyorsabb közülük. Hosszú verseny lesz, a taktika nagyon érdekes lehet. A Williams nagyon erős, rendkívül gyors az autójuk az egyenesben, a Mercedes-motoros autók várják a holnapi egyeneseket... Próbálok közel maradni a Mercedesekhez, és talán akkor találok egy kis szélárnyékot, ha meg tudom támadni őket, megteszem."