A Kanadai Nagydíj péntekjén került nyilvánosságra a nagycsapatokat tömörítő Stratégiai Csoport javaslata, miszerint ha kettő helyett csak egy szabadedzést tartanának péntekenként, azzal jelentősen csökkenthetőek lennének az istállók kiadásai. A szabálymódosítási tervezetről a hónap végén tárgyal a Motorsport Világtanács, és elfogadása esetén már a jövő évtől bevezetésre kerülhet ez az újítás.
Ãm mint szinte minden ügyben, ebben is homlokegyenest eltér egymástól a csapatok véleménye. A privát istállók szerint - akik folyamatosan nehezményezik, hogy kihagyják őket a sport jövőjét érintő döntésekből - a gyakorlási lehetőség csökkentése valójában csak tovább nehezítené eddigi helyzetüket.
"Mi a Force Indiánál úgy látjuk, hogy ez egyáltalán nem fogja csökkenteni a kiadásokat" - mondta az indiai istálló technikai igazgatója, Andrew Green. "A pénteki első edzéseken mindig próbálunk más versenyzőknek lehetőséget adni, ami egyúttal bevétel növekedést is jelent számunkra. Ãgy ez a változtatás viszonylag mélyen érintene minket, aminek a negatív hatásait műszaki oldalon is megéreznénk."
A Sauber technikai vezetőségének egyik tagja, Giampaolo Dall"™ara is egyetért kollegája véleményével. "A költségcsökkentés oldaláról nem tudom megítélni, hiszen az nem az én területem, technikai szempontból viszont a mi csapatunk számára hátrányos lenne, hiszen nagyon értékes az az idő, amit a pályán tölthetünk. Nekünk a szimulációs lehetőségeink nem olyan szerteágazóak, mint más csapatoknak, ezért rendkívül fontos lenne, ha a pályán tesztelhetnénk."

A nagyobb csapatok azonban kitartanak azon véleményük mellett, hogy az egyik pénteki edzés eltörlésével a teljes mezőny jól járna. A Mercedes technikai részlegét vezető Paddy Lowe rámutatott, mindezt elsősorban a rosszabb helyzetben lévő istállók miatt vezetnék be.
"A változtatás célja, hogy jelentősen csökkentsük a hétvégék során az autókra irányuló munka mennyiségét, egyidejűleg pedig kevesebb alkatrészt használjunk fel, különös tekintettel a drága hajtásláncokra, amelyek megfizetése főleg a kisebb csapatok számára jelent terhet" - mondta Lowe.
"Ez áll az ötlet mögött. Persze a véglegesítés előtt még egy hónapunk van arra, hogy pontosítsuk a részleteket, de ha a csapatok végül úgy ítélik meg, hogy ezzel nem lehet pénzt megtakarítani, akkor természetesen nem kerül bevezetésre a javaslat."