A bejelentés üzenete arról szólt, hogy a szezonnyitó előtt a Red Bull vagy a Toro Rosso egy futópadhoz hasonló eszközön próbálta titokban és illegálisan javítani autója teljesítményét, ám kiderült, hogy a vádak erős túlzásnak bizonyultak, hiszen a Renault a Toro Rossóval csak egy teljesen szokványos próbapados tesztet bonyolított le, ami egyáltalán nem szabálytalan.
Montrealban megkérdezték az ügyről a Renault pályamérnökét, Remi Taffint, aki nem habozott tisztázni a helyzetet. "Ami minket illet, az egész arról szólt, hogy segítsük a Toro Rossót a teljesítménybeli lemaradásának ledolgozásában. Minden próbapadot használhatunk, ami éppen elérhető, ezért éltünk is ezzel a lehetőséggel" - mondta Taffin, rámutatva, hogy azért vették igénybe az Ausztriában található létesítményt, mert a sajátjuk Viry-Chatillonban végig maximális kapacitáson működött.

Azt illetően viszont tanácstalan volt a szakember, hogy ki, miért, és miért éppen most hozakodott elő ezzel az információval: "Erről azokat kellene megkérdezni, akik a levelet küldték, mivel nekem fogalmam sincs."
Az FIA egyelőre nem foglalt állást az ügyben, hiszen a bejelentés után kötelességük kivizsgálni az eset körülményeit. "Még mindig nyomozunk, és amint rendelkezésünkre állnak a részletek, megfogalmazzuk válaszunkat" - mondta a szervezet egy szóvivője.
Közben fény derült arra is, hogy a levélben állított és feltételezett több más tény is valótlan. A Red Bull tesztpilótája, Antonio Felix da Costa például nem ült az autóban, és egy állítólagos tűzeset híre sem tükrözi a valóságot.