Rob Smedley, teljesítményért felelős versenymérnök: "Egy igazán szokásos pénteki nap volt ez Kanadában, volt némi problémánk a fékek hőmérsékletével, de nem hiszem, hogy ez a többi csapatnál másképpen lett volna, míg Felipe veszített némi időt az első szabadedzésen az ERS hűtési rendszere miatt. A jó csapatmunkának köszönhetően nagyon jól visszatértünk megoldva a fékekkel és az abroncsok felmelegítésével kapcsolatos problémákat, így egy nagyon jó második szabadedzésünk volt. Az összes magunkkal hozott aerodinamikai elemet teszteltük és úgy tűnik, hogy nagyon jól működnek. És az abroncsok felmelegítése és a kopás terén is egy elfogadható egyensúlyt találtunk, de azért még sokat javulhatunk az abroncsok felmelegítése és a hátsó abroncsok szemcsésedése területén."

Felipe Massa: "Ez egy jó pénteki nap volt. Sajnos azonban reggel veszítettem egy kis időt, de délután sokat tudtam futni, hogy megértsem a beállításokat, az abroncsokat és a hosszú etapokat. Ma elégedett voltam az egyensúllyal. Remélem egy nagyon versenyképes autónk lesz ezen a pályán, így remélhetőleg a Red Bullal és a Ferrarival harcolhatunk majd, ami azonban sohasem könnyű."
Valtteri Bottas: "Többé, kevésbé az volt, amit vártam. A legutóbbi futam óta végrehajtott változtatások jó eredményeket hoztak, így jó volt látni a fejlődést. Úgy tűnik, hogy mindenki szenved a keményebb keverék felmelegítése miatt, az opcionális keveréknél azonban sokkal jobbnak tűnik a helyzet. Úgy gondolom azonban, hogy még tudunk javítani a mai teljesítményünkön. Még nem tudtam összerakni egy tökéletes kört a szuper lágyon, ezért szerintem még egy kicsit több várható tőlem."