DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

Raikkönen: A Ferrari idén már nem lesz bajnok

A finn világbajnok a BBC Sportnak vallott csapata esélytelenségéről. A Ferrarihoz való újbóli csatlakozást nem bánta meg, ám az autóval nehézségei vannak.

A Ferrari 78 pontot gyűjtött a 2014-es szezon hat versenye során, míg az idényt domináló Mercedes 240-et. Fernando Alonso, a bajnokság harmadik helyezettje feleannyi egységgel rendelkezik, mint az éllovas Nico Rosberg.

 

"Eddig nem ez volt a mi évünk, de biztos vagyok benne, hogy változtatni tudunk rajta, és eljutni oda, ahol állni akarunk. Nem idén, hanem a jövőben" - mondta Raikkönen. Korábban a Ferrari részéről senki sem ismerte még el, ebben az évadban már reménytelen a cím megnyerése. Fernando Alonso Monaco után is a folyamatos javulásról nyilatkozott, és arról, hogy még jó versenyeket futhat és eredményeket érhet el.

 



Raikkönen nem bánta meg, hogy 2009 után visszatért korábbi sikerei színterére. Ugyanakkor bevallotta, nehézségei vannak az autó bizonyos pontjaival. "Úgy gondoltam, ez lesz a legjobb nekem, és még mindig ezt hiszem. Eddig nem volt könnyű számomra, de ilyet már a múltban is tapasztaltam. A vezetési stílust meg lehet változtatni, de vannak bizonyos dolgok, amelyek még így sem kedveznek."

 

"A legnagyobb különbséget a gumik jelentik. Sajnos túl nagy a jelentőségük. Például ha kereket cserélünk, és az autó eleje nem elég stabil, már baj van. Bizonyos területeken elég érzékeny vagyok, és akkor kerülök a legnagyobb gondba, ha nehéz az abroncsokat felmelegíteni."

 

Raikkönen 13 éve kezdődő pályafutása 200. versenyét teljesíti a Kanadai Nagydíjon. "Ez nem fontos. Úgy fogok rá tekinteni, mint az év következő futamára."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: