DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 7. szombat
F1

A bajnoki 3. hely már túl sok lenne a Force Indiának

Az idei év egyik pozitív meglepetésének a Force India tekinthető, hiszen a csapat nem csak hogy erősen kezdte a szezont, de hat futam után is tudja tartani a bajnoki 4. pozíciót, amihez a továbbiakban is ragaszkodni fog.

Az istálló jelenleg a második legjobb helyen áll a Mercedes hajtásláncát használók között, így maguk mögött tudhatják a tabellán a McLarent és a Williamst is.

 

67 pont áll a nevük mellett, és csak 11 egységgel vannak elmaradva a Ferrari mögött, az olaszok befogását azonban már szinte lehetetlen feladatnak tartja Bob Fernley csapatvezető-helyettes.

 

"A harmadik helyért talán már egy cseppet túl merész lenne harcolni, de sohasem tudhatjuk. További fejlesztéseink érkeznek, amelyeket Silverstone-ban kapunk meg, ezt követően pedig kiértékeljük a helyzetet. Persze senki nem akar elszalasztani lehetőségeket, így mi sem adjuk fel a harcot" - mondta Fernley, aki szerint a hazai versenyükön mutatott formájuk fogja meghatározni a céljaikat a továbbiakra nézve.

 



Azt viszont a szakember már most teljes meggyőződéssel kijelentette, hogy idén nem fognak korán leállni az autó fejlesztésével. Tavaly ezt már a szezon közepe táján megtették, mivel kisebb költségvetésük miatt muszáj volt minden erejüket az új szabályok által épülő idei autóra fordítani. Ezúttal viszont nem lesz szükség ilyen lépésre.

 

"Nem hiszem, hogy bármi okunk is lenne leállni a frissítésekkel, hiszen a jövő évi autó az idei továbbfejlesztett változata lesz. Az idei befektetéseink így jövőre is hasznosak lesznek" - magyarázta Fernley.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: