Hamilton a futam során is neheztelte, hogy a csapata nem egy körrel korábban hívta ki őt a bokszba Nico Rosbergnél, ehelyett a két versenyzőnek egyszerre kellett kiállnia a biztonsági autós periódus alatt. A brit szerint a Mercedesnél nem kezelik a taktika kérdését elég rugalmasan.
"Ez az én véleményem. Amikor a McLarennél versenyeztem, ott két stratégánk volt, mindkét pilótának külön, és az én stratégám csak azon dolgozott, hogy én minél jobb eredményt érjek el" - mutatott rá. "Sajnos itt most egyetlen ember hozza a stratégiai döntéseket, aki ugyan nagyszerűen végzi a dolgát, de a feladata mégis csak az, hogy vigyázzon az elöl haladó versenyzőre, míg a mögötte lévő csak második lehet a döntéseknél. Ãgy már a rajtnál tudtam, hogy kevesebb esélyem lesz a győzelemre, és hogy egy ilyen pályán ehhez csodára lesz szükségem."

Hamiltonnak a leintéshez közeledve különös látási problémával kellett megbirkóznia, és úgy véli, nem sokon múlott, hogy az emiatt rá felzárkózó Daniel Ricciardo megelőzze őt.
"Valamilyen piszok került a szemembe. Szerencsére három-négy körrel a vége előtt kitisztult, de nem hiszem, hogy különösen befolyásolta volna a végeredményt. Amikor Daniel közeledett hozzám, akkor kicsit aggódtam, hiszen egy szemmel kellett vezetnem, és tisztában voltam vele, hogy ha nem javul a helyzet, akkor meg fog előzni" - elmélkedett.
Rosberg és Hamilton között több eset miatt is elhidegült a viszony a Monacói Nagydíj hétvégéjén, s amikor ennek fényében megkérdezték a brittől, hogy továbbra is megmaradt-e a barátságuk, így válaszolt.
"Nos, nem barátok vagyunk, hanem kollegák. Azért dolgozunk együtt, hogy a lehető legtöbb kettős győzelmet és pontot gyűjtsük a csapatnak."