Grosjean az első körben Sutillal ütközött, megsérült a kerékabroncs, ezért a tervezettnél korábban kerékcserére kellett kiállnia, de végül sikerült pontokat szereznie.
"Jó célba érni itt pályafutásom során először és jó pontokat szerezni" - mondta el Grosjean. "Egészen rosszul kezdődött a vasárnap számunkra, az első körben defektet kaptam, miután Adrian (Sutil) belém hajtott. A lágy keverékre váltottunk, de lehetetlen volt előzni rajtuk, így a szuperlágyakért visszajöttünk. A biztonsági autó időzítése nem volt valami jó számunkra, mert éppen csak kimentünk az új abroncsokon, de ez Monaco. Több száz balszerencséd lehet a versenyen, de végül így is lehetsz pontszerző!"

A francia pilóta csapattársa, Pastor Maldonado autóján az üzemanyagpumpával volt probléma, az E22-vel a rajtrácson ragadt és nem tudott elindulni a versenyen.
"Nem tudjuk még pontosan mi történt. A motor harminc másodperc után leállt" - mondta el a futam előtti előkészületekről Maldonado. "Amikor a rajtrácsra kivezető körön voltunk az autó és az erőforrás jól működött. Meg kell találni, mi volt a probléma. Csalódás ez, erős versenyre számítottam, jó stratégiánk is volt, szeretem ezt a pályán, korábban versenyképes voltam itt. Keményen dolgoztunk a teljesítményen és a megbízhatóságon, de ma ez nem jött össze. Ugyan a mai délután nem örömteli, de a javulásra koncentrálunk továbbra is."