Alonso szerdán furcsának találta, hogy a hozzá közel állók nem dicsérik meg munkáját, míg a Daimler elnöke, Dieter Zetsche megtette ezt.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo gyorsan reagált és a 32 éves versenyzőt a világ legjobb pilótájának titulálta és cáfolta, hogy vitás helyzet alakult volna ki.
Ennek ellenére továbbra is vannak olyanok, akik kétlik, hogy Alonso 2015-ben is vörös szerelést visel majd.
Néhányak szerint a spanyol pilóta a Mercedeshez igazol, vagy visszatér a McLarenhez. Utóbbi brit csapat elnöke, Ron Dennis csütörtökön arról számolt be, hogy a wokingi alakulat ajtaja továbbra is nyitva áll.
De a Ferrari szóvivője a spanyol Marca sportújságnak elmondta, Alonso továbbra is elkötelezett csapata iránt.
"Elkötelezett, a jövőbeli projektekben is érintett, abban, hogy a csapatot újra győztessé építsük. Alonso nem olyan, aki a távozásról gondolkozik."

Alonso azonban távozási szándékát megváltoztathatja, amennyiben a Ferrari sikeresen leszerződteti a Red Bulltól Adrian Newey-t. A Red Bull próbálja ezeket a pletykákat megállítani és egy Newey idézetével ellátott sajtóközleményt adott ki, aki állítólag a közeljövőben nem távozik a csapattól. És a Ferrari új csapatfőnöke, Marco Mattiacci is egyszerű nemmel válaszolt csütörtökön, amikor arról kérdezték, tett-e ajánlatot Newey-nak.
"Sokat dolgozunk Allisonnal, aki nagyon érti a feladatát és van jövője a Ferrarinál" - mondta el Mattiacci, aki Alonso munkáját is dicsérettel illette. "Fernando Alonso nagyszerű bajnok és nagyon örülök, hogy csapatunknál van. Szeretem az olyan embereket, akik harcolnak és mindig a jobbért küzdenek."