DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Maldonado: Massa gyorsabb Bottasnál

Pastor Maldonado védelmébe vette az egyelőre a Williams házi csatájában rosszabbul álló Felipe Massát, aki szerinte egyértelműen gyorsabb finn csapattársánál, mindössze a balszerencse miatt nem tudta ezt idén eddig kamatoztatni.

A venezuelai pilóta éppen a Williamstől igazolt idénre a Lotushoz, azt követően, hogy az előző évben Valtteri Bottas mellett teljesített a csapat történetének egyik leggyengébb szezonjában.

 

A sokat javuló Williamsszel Bottas idén eddig minden futamon pontot szerzett és a 7. helyen áll a pontversenyben, míg a szezont problémásan kezdő Massa csak kétszer tudott a legjobb tíz között célba érni, noha mindkét alkalommal éppen Bottas előtt.

 



"Nem hinném, hogy ő túl kemény ellenfél" - mondta Maldonado Bottasról. "Szerintem Felipe már megmutatta, hogy jobb nála, csak eddig sokkal balszerencsésebb volt. Nem szabad mindig csak az eredményeket néznünk. Az első versenyen például Felipét kiütötték, aztán egy másikon öt percig tartott a csapatnak kicserélni a kerekeit. Hiba lenne ezek felett elsiklani."

 

"Persze Bottas is egy profi versenyző, aki joggal van az F1-ben, de nem hinném, hogy gyorsabb Felipénél."

 

"Felipe nem csak gyors és következetes, hanem nagyon tapasztalt is. Ezt már láthattuk tőle a Ferrarinál, és most a Williamsnél is, amely csapat sokat fejlődött tavalyhoz képest a Mercedes motornak köszönhetően."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: