DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Magnussen legyőzte Buttont Monacóban

A Monacói Nagydíj időmérő edzésén a McLaren istálló dán újonca, Kevin Magnussen volt a gyorsabb, aki a 8. rajthelyet szerezte meg, míg Jenson Button a 12. helyről várhatja majd a holnapi futam rajtjelét.

Kevin Magnussen: "Nem vagyok teljesen elégedett azzal, hogy a 8. helyről indulhatok, de kihoztuk e legtöbbet abból, amivel rendelkezünk, talán a 7. hely elérhető lett volna. Itt mindig kihívás egy tökéletes kör összerakása, és sohasem érzed úgy, hogy ez sikerült. Ez egy utcai pálya, hullámos, szalagkorlátok, falak vannak a kanyarcsúcspontok mellett, ezért nagyon kevés hibát követhetsz el, nagyon keveset korrigálhatsz, de mindig úgy érzed, hogy egy kicsit közelebb is mehettél volna a szalagkorláthoz. Az autó azonban igazán jónak érződött, de egy kicsit frusztráló a köridőre nézni, mert úgy érzed, hogy előkelőbb helyen kellett volna végezned. A mai nappal azonban egészen elégedettnek kell lennünk. Holnap jól kell indulnunk, egy jó első körre van szükség, ki kell maradnunk a bajból és akkor remélhetőleg sok pontot szerezhetünk."

Jenson Button: "Az utolsó Q2-es próbálkozásom első körében az uszodánál bejött elém az egyik Toro Rosso, nem hiszem, hogy látott volna, majd próbált lemaradni a kanyarban, de különösen a pálya második részében nem igazán van hely két autó számára. Ez nagy kár volt, mert a Q1-ben meg volt a tempóm, de a Q2-ben nem tudtam egy kört összerakni. De nem akarok mentegetőzni. A futam nehéz lesz a 12. helyről indulva, az abroncsok is sokáig tartanak ki itt, így végül igazi vonatozás lesz. Talán valaki bátor lesz és bevállal majd néhány manővert, hogy izgalmasabbá tegye ezzel a futamot. Majd meglátjuk, hogy borul e a sorrend. Én nem reménykedem esőben vasárnap, nincs pilóta, aki szeretné Monacóban az esőt, különösen ezen abroncsok miatt, amelyeket nagyon nehéz felmelegíteni. Mindenki örömére azt hiszem jobb lesz, ha száraz marad az idő. A futam így nehéz lesz a számomra, de majd meglátom, hogy mit is tudok tenni."





Eric Boullier, versenyigazgató McLaren-Mercedes: "Reálisan ma azt várhattuk, hogy az egyik autót behozzuk a legjobb 8 közzé, Kevin pedig nagyszerű munkát végzett, hogy megcsinálta ezt. Egész hétvégén magabiztosan vezetett, nem hibázott, és mindent összerakott,a mikor az számított. Jensonnak nem volt szerencséje a Q2-ben, egész hétvégén dolgozott az autó egyensúlyával kapcsolatos gondokon, de nem tudott megszabadulni tőlük. Az utolsó körében sem volt szerencséje, nem tudott gyors kört futni, amikor az abroncsai a legjobb állapotban voltak. Mostantól azonban a holnapi napra összpontosítunk, hogy mindkét autónknál maximalizáljuk az esélyünket a pontszerzésre. Egy ilyen pálya, mint ez mindig tud meglepetéssel szolgálni, ezért a mi célunk az, hogy mindkét pilótánknak tiszta futama legyen, stabilizáljuk Kevin helyzetét a top 10-ben, és segítsünk Jensonnak pontszerző helyre kerülni. Mindkét pilótánk nagyon kiegyensúlyozott és gyors volt a hétvége során, ezért mindketten képesek lesznek pozíciókat szerezni holnap. Egy hosszú és eseménydús futam áll előttünk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: