"Azt hiszem közelebb is kerülhettem volna ma az első helyhez és nem tetszik ez a helyzet" - mondta el Ricciardo. "Hibáztam a Q3 utolsó körében; jól mentünk és úgy gondoltam, sikerülhet, de hibáztam és elveszítettem előnyöm. Mindenesetre, nem szabad kifogásokat keresni, tanulni kell belőle. Csalódott lennék, ha holnap nem végeznék dobogós helyen. Azt hiszem a Mercedeshez hasonló sebességgel rendelkezünk, remélhetőleg legalább az egyiket sikerül megelőzni a rajtnál és talán a stratégiával csinálhatunk valamit és valódi esélyünk lesz a győzelemre."

Az ausztrál pilóta csapattársa, Sebastian Vettel ismét műszaki problémákkal küzdött.
"Problémáim voltak a mai időmérő edzésen. A Q1-ben elveszítettük az ERS-t, így alapvetően az elektromos erő elment az autóból és nem sikerült visszaszerezni. Végül egy más beállítást választottunk, amely jó volt, de természetesen nem annyira jó, mint lehetett volna. Ez volt a harmadik alkalom, hogy problémám akadt ezen a hétvégén, de az ilyen dolgok megtörténnek. Sok különböző beállítást próbáltunk ki, de elérkezik az az idő, amikor fejet kell hajtani és azzal próbálkozni, ami van. Az időeredmény rendben volt, de a Q3 második gyors körében nem tudtunk javítani a sárga zászló miatt. Úgy gondolom, a Mercedest megszorongathattuk volna ma, de néhány dologgal szenvedtünk és a hátrány túl nagy volt - még így is jó holnap a második sorból indulni."