DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Exkluzív Monacóból: Csak összehozták a Mercedes-belháborút

Az utóbbi napokban, hetekben még csak beszéltünk róla, a Monacói Nagydíj időmérő edzése után viszont túlzás nélkül lehet kijelenteni: elérte a robbanáspontot, sőt, talán már át is lépte azt Lewis Hamilton és Nico Rosberg versenyfutása. Vasárnap fontos fordulóponthoz érkezhet az idei szezon, akár már az első körben"

Mástól sem volt hangos az utóbbi időszakban a Forma-1-es szaksajtó, minthogy Monaco lesz Nico Rosberg utolsó esélye arra, hogy bebizonyítsa: túlságosan korai lenne az utóbbi négy futamot zsinórban nyerő Lewis Hamiltont kikiáltani a Mercedes elsőszámú pilótájának. Szerda óta a hercegségben akármerre ment a német pilóta, ezzel a témával találta magát, így érthető, hogy apait-anyait beleadva feszült neki a kvalifikációs tréningnek.

 

A nyomás, a teher adott volt, így - bár Rosbergtől szokásosnak aligha lehet nevezni - nem meglepő módon elkövetett egy hibát a Mirabeau-nál, ami a létező legrosszabbkor jött, hiszen megfosztotta a javítás és a pole pozíció esélyétől Hamiltont. Gyaníthatóan kevesen vannak azok, akiknek nem Michael Schumacher 2006-os Rascasse-balhéja ugrott be először, s tudta ezt jól Hamilton, valamint stabil hátországa, a brit sajtó is. A 2008-as vb-elsőnek kapóra jött a lehetőség, hogy folytassa a napokkal korábban megkezdett pszichológiai hadjáratot - másnak aligha lehet nevezni azt, hogy csapattársát annak hazai futama előtt elkényeztetett milliárdoscsemetének állította be egy interjúban -, a patrióta szigetországi újságírók és tévések pedig rátettek még egy lapáttal, hogy teljes legyen az őrület.

 



Mika Häkkinen pillanatokkal az időmérő leintése után azt mondta a Formula.hu-nak, hogy egyáltalán nem vallana Rosbergre, hogy ilyen piszkos trükköt vessen be és a paddockban számos más F1-es személyiség is hasonlóan vélekedett. Tény, hogy Rosbergre nem jellemző az ilyesmi, mert sohasem rukkolt még elő hasonlóval, ugyanakkor azt sem lehet teljes bizonysággal állítani, hogy egyáltalán nem fordult meg a szándékosság a fejében. Hogy miért? A válasz egyszerű: mert ilyen helyzetben sem volt még soha, hogy valós esélye lehet a vb-címre, ami ugye furcsa dolgokat hozhat ki az emberből"

 

Alain Prost egy csütörtöki sajtóértekezleten a Mercedes-páros csatájával kapcsolatban megjegyezte, hogy egyetlen apró szösszenet is elég lehet ahhoz, hogy a házon belüli versengés komoly háborúvá alakuljon. Hasonlóképp vélekedett a Formula.hu-nak Häkkinen is: "Tényleg elképesztő apróságokon múlhat és talán nem csak a kívülállók, hanem még itt, a sportágon belül mozgók közül sem tudja mindenki, hogy mennyire kiélezett a csata, amikor a csapattársaddal harcolsz a vb-címért. Például ha csak egyetlen pillanatra is úgy érzed, hogy a mérnököktől, a tervezőktől vagy épp a csapat vezetőitől nem kapsz elég figyelmet, az már elég. Ahhoz, hogy csak a versenyzésre, a gázpedál taposására összpontosíthass, mindennek rendben kell lennie körülötted. Nem véletlenül nehéz eljutni a világbajnoki címig!" Nagyon úgy tűnik, hogy a szombati szituáció megfelelt a nagy bajnokok által említett "szösszenetnek, apróságnak".

 

Lehet, hogy eddig egyhangú volt a világbajnokság, de vasárnap könnyen fordulóponthoz érkezhetünk, hogy a folytatás egy háborús hangulatú különmeccs legyen. A két Mercedes-menő kellőképpen fel van hergelve, a monacói pálya pedig tele van olyan pontokkal, ahol akár durva revánsot is vehetnek a másikon: Niki Lauda már a hét korábbi részében bevallotta, hogy számít hasonlóra, de azt talán maga sem gondolta, hogy ilyen hamar, ráadásul ilyen módon fajulnak majd el a dolgok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: