A 2005-ben a WSR-ben Robert Kubica révén bajnoki címet szerző baszk csapatot a korábban a McLarennél, a Ferrarinál, a Tyrrellnél, a Benettonnál és a Prostnál is dolgozó Joan Villadelprat alapította még 1999-ben.
"2010 áprilisában megjelent egy hír, miszerint a csapat már a szélcsatornában dolgozik a 2011-es szezonra fejlesztett autóval. A legtöbben ezt csak egy PR fogásnak tartották, de ez nem volt vicc. Sergio Rinland (többek között a 2001-ben a konstruktőri bajnokság 4. helyén végző Sauber C20-as tervezője) és a csapat igazán előrehaladt az F1-es autóval, amely közel volt a végleges állapotához, 1:2-es méretarányú modellt is építettek, amit a csapat szélcsatornájában teszteltek" - nyilatkozta racecar-engineering csapathoz közel álló forrása.
A lap birtokába jutó fényképek szerint az autó nagyon modern tervezési filozófiát követett a magas orr résszel, az alatta található terelő elemekkel, a mélyen alávágott oldaldobozaival, az extrém alacsony hátsó részével és dupla diffúzorával, valamit a motorborításra helyezett terelő elemmel.

A csapat azonban nem kapott indulási engedélyt, mert az FIA az USF1, a Virgin/Marussia és a Lotus/Caterham pályázatát fogadta el. Ez azonban komoly bajba sodorta az Epsilon Euskadit, hiszen a csapat és gyár szinte teljes egészében a baszk regionális kormány támogatásaiból élt, amit annak érdekében folyósítottak, hogy egy technológiai parkot hozzanak létre a régióban. 2009-ben miután azonban a politikai légkör megváltozott az új kormányzat már nem akarta finanszírozni a projektet, így pedig az Epsilon Euskadi 2011-ben kénytelen volt csődgondnokság alá menekülni.
A kis baszk csapat autója pedig az USF1 Type 1-eséhez, a Lola MB-01-eséhez és a Toyota TF110-eshez hasonlóan sohasem lépett pályára az F1-ben.