DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Hamilton: Jobban akarom a sikert, mint Rosberg

Lewis Hamilton érdekes indoklással állt elő arra, hogy ő miért ért el nagyobb sikereket a Formula-1-ben, mint csapattársa, Nico Rosberg. A brit ezt részben gyerekkori életkörülményeiknek tulajdonítja.

A Mercedes pilótája az F1.com-nak nyilatkozva némileg filozofikus hangvételt ütött meg a sikeréhség mértékével kapcsolatban, mialatt elmondta, szerinte ő eltökéltebben hajt a győzelemre csapattársánál.

 

"Hadd osszam ezt meg: Én nem a legjobb helyről érkeztem, Stevenage-ben hosszú ideig az apám kanapéján éltem. Eközben Nico Monacóban nőtt fel a jachtok és a hotelek között, így a hozzáállásunk is egész más" - nyilatkozta Hamilton, aki ugyan ma már szintén Monacóban él, ami közre is játszott abban, hogy késve érkezett a csütörtöki első szabadedzésre, ugyanis nemes egyszerűséggel elaludt.

 

"Én akarok lenni a leginkább sikeréhes versenyző a mezőnyben, még ha mind a 22 pilótának azt is kell hinnie, hogy ő az. Hiszen ha azt gondolnám, hogy Nico éhesebb a sikerre, mint én, akkor akár azonnal haza is mehetnék."

 



A mezőnyt jelenleg domináló két pilóta között mostanság - persze elsősorban a sajtó hatására - olykor előfordul kisebb nyilatkozatpárbaj, amelyekben próbálnak odaszúrni a másiknak, de Hamilton továbbra sem tartja elképzelhetőnek, hogy a bajnoki csata miatt megromlik a viszonyuk Rosberggel.

 

"Amikor ennyire versenyképesek vagyunk, lehetetlen a legjobb barátoknak lenni, de a tisztelet végig megmarad. Az együtt töltött gokartos időkre örökké emlékezni fogunk, hiszen az fektette le az alapokat a kapcsolatunkban" - mutatott rá.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: