A finn Ferrarija váltóhiba miatt csak négy körre volt képes délután a még vizes pályán. Raikkönen csak lassú tempóban tudta visszakormányozni autóját a bokszba, de szerencséjére az első edzésnapon használt váltók nem részei annak a készletnek, amelyeknek zsinórban öt futamot ki kell bírniuk, így még ha végleg tönkre is ment az elem, az nem jár majd rajtbüntetéssel számára.
Miután idő előtt befejezte a programját, Raikkönen éppen a bokszutcában sétált, amikor a Red Bull garázsa előtt az egyik szerelő hirtelen megragadta és elrántotta őt. Vettel ugyanis éppen elrugaszkodni készült bokszállásából, hogy visszatérjen a pályára, a finn pedig pont az útjában állt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Raikkönen hogyan reagált a szerelő talán túlzó megmozdulására, ám az egészet az első sorból végignéző Vettel már elmondta, szerinte mi zajlott az orra előtt.
"Kimi nyilvánvalóan azt akarta, hogy elüssem" - hangzott a négyszeres bajnok vicces megjegyzése az edzés után.