A barcelonai teszten a Mercedes kipróbált egy új, tölcsér alakú kipufogóvéget, amelytől azt remélték, javítani fog majd a hanghatásokon. A várt eredmény azonban elmaradt, a motorok nem lettek jelentősen zajosabbak, ám az ügyet most az FIA vette kézbe, amely akusztikai szakemberek segítségével dolgozik újabb megoldásokon.
A Mercedes próbálkozása inkább csak ártott a sportnak, hiszen az autóra rövid ideig felszerelt kipufogójuk inkább élcelődés tárgya lett, és azonnal mosolyt csalt sokak arcára. Sebastian Vettel Monacóban például így idézte fel a barcelonai teszten látottakat: "Egy régi fonográfra emlékeztetett, nem volt valami csinos."

Mivel a csapatok a szezon közben már csak egyszer, Silverstone-ban tesztelhetnek, ha addig nem születik megoldás, valószínűleg a következő szezonig nem fognak hangosabb erőforrások feldördülni a versenyhétvégéken.
Ãm ahogy az idő telik, beigazolódni látszik sok szakértő véleménye, akik azt jósolták, hogy a kritikusok az első hetekben voltak a leghangosabbak. Lassan egyre többen megbarátkoznak az új, halkabb technológiával, így az a kérdés is felmerül, vajon érdemes-e egyáltalán nagy energiákat fektetni a helyzet megváltoztatásába.