DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Hamilton késett, majd behúzta az első edzést

Monacóban ezen a hétvégén az eddigiektől teljesen eltérő pályán versenyez a mezőny, de egy valamin ez sem változtatott. Az első edzés alapján továbbra is a két Mercedest kell legyőzni, hiszen a garázsba késve megérkező Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Nico Rosberg előtt.

Ahogy az a Monacói Nagydíjon megszokott, a hétvége első edzésnapját itt nem pénteken, hanem egy nappal korábban, csütörtökön futják a pilóták. Az idő száraz maradt a tengerparti városállamban, bár az égbolt végig borús volt, és délutánra a meteorológusok az eső megérkezését sem tartják kizártnak.

 

A kezdés után a pálya hamar megtelt autókkal, köszönhetően annak, hogy idén egy extra szett gumit kapnak a pilóták a gyakorlásra, amit az első edzésen, fél óra elteltével vissza kell adniuk a Pirellinek. A leginkább Lewis Hamilton garázsában teltek kapkodósan az első percek, hiszen a brit csak nem sokkal 10 óra előtt esett be csapata bokszába, így sietnie kellett a felkészüléssel. Ám úgy tűnik, ez szemernyit sem hátráltatta, hiszen körszámban sem maradt el az átlagtól, ráadásul a leggyorsabb köridőt is megfutotta, 32 ezreddel legyőzve a másik Mercedesben ülő Rosberget.

 

Legközelebb hozzájuk ezúttal is Daniel Ricciardo végzett a Red Bull-lal, míg mögötte Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen áll.

 



Persze ritka alkalom, hogy egy edzést balesetek nélkül megússzon a mezőny Monaco szűk utcáin, és ez ezúttal sem volt így. Számos rövidebb sárgazászlós periódus volt a pályát elhagyó és a sikánt levágó autók miatt. Fél óra után Max Chilton csúszott ki a Mirabeau-ben, majd valamivel később Adrian Sutil is az ottani gumifalban kötött ki.

 

Az utolsó percekben az 1-es kanyar volt a nehéz pillanatok helyszíne: a másik Sauberrel Esteban Guierrez a bukótérben találta magát egy elfékezés után, és nem sokon múlott, hogy Alonso is ott kössön ki. Beigazolódni látszottak mindenesetre a pilóták aggodalmai, miszerint a pályán a szabályváltozások, a keményebb gumik és az újraaszfaltozás miatt jóval kisebb a tapadás, mint a korábbi években.

 

A második szabadedzés 14 órakor kezdődik, amelybe a Force India előrejelzése szerint 50% eséllyel az eső is közbeszólhat.

 

Monacói Nagydíj - 1. szabadedzés végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.271 31
2 Nico Rosberg Mercedes 1:18.303 31
3

Daniel Ricciardo

Red Bull 1:18.506 37
4

Fernando Alonso

Ferrari 1:18.930 31
5

Sebastian Vettel

Red Bull 1:19.043 33
6 Kimi Räikkönen Ferrari 1:19.467 31
7

Valtteri Bottas

Williams 1:19.494 31
8 Sergio Perez Force India 1:19.666 29
9

Kevin Magnussen

McLaren 1:19.789 29
10

Nico Hülkenberg

Force India 1:19.856 38
11 Jenson Button McLaren 1:20.033 35
12

Esteban Gutiérrez

Sauber 1:20.118 33
13

Romain Grosjean

Lotus 1:20.207 33
14

Pastor Maldonado

Lotus 1:20.241 38
15

Jean-Éric Vergne

Toro Rosso 1:20.260 36
16 Felipe Massa Williams 1:20.517 25
17 Adrian Sutil Sauber 1:20.736 18
18 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:20.914 37
19 Jules Bianchi Marussia 1:21.310 27
20

Marcus Ericsson

Caterham 1:22.063 40
21

Kamui Kobayashi

Caterham 1:22.492 37
22 Max Chilton Marussia 1:25.817 7

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: