DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Erősek a Mercedesek Monacóban

A Monacói Nagydíj hétvégéje ma megkezdődött az első két szabadedzéssel.

Az első szabadedzésen Lewis Hamilton az első helyet szerezte meg, míg a második gyakorláson a második lett. Csapattársa, Nico Rosberg délelőtt a második, délután a 20. helyen végzett.

"Az autó még mindig javul, de egészen jól működött ma. Jó első szabadedzésem volt és elégedett voltam azzal a néhány körrel, amelyet száraz körülmények között teljesítettem délután, ez nagy pluszt jelentett" - mondta el Hamilton a szabadedzések után. "Úgy érzem, felkészültem szombatra, még dolgozni kell, de holnap mindent kielemezhetünk és minden előkészületünket elvégezhetjük a hétvégére. Szeretek itt versenyezni; ez a pálya az egyik legnagyszerűbb, nagyszerű volt látni, hogy a rajongók már most jól érzik magukat. Ez egy klasszikus verseny és 2008 óta próbálok itt győzni, remélem az idei évben sikerül, mivel nagyszerű autóval rendelkezünk."




"Nagyon jó nap volt" - tette hozzá Nico Rosberg. "Úgy tűnik, itt is nagyon gyorsak vagyunk, habár fő ellenfeleink közelebb vannak hozzánk, mint Barcelonában. Még meg kell találnom a tökéletes beállítást, így van még munka holnap a hétvégi felkészülésben. A körülmények nem voltak valami jók délután, így nem kockáztattam, mivel semmit nem lehetett tanulni a pálya nedves részein. Várom a szombatot, de először is csapatunk esti barbeque partiját!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: