Annak ellenére, hogy az idei szezonban a Mercedes GP pilótái, Lewis Hamilton és Nico Rosberg mindent megnyertek Zetsche nem őket, hanem a Ferrari kétszeres spanyol bajnokát, Fernando Alonsót tartja a legjobbnak a mezőnyben, újabb támogatást adva ezáltal azoknak a pletykáknak, amelyek szerint a Mercedes GP Alonso megszerzésén dolgozik.
"Alonso talán a legjobb pilóta a rajtrácson, amit a legkevésbé versenyképes autókban ülve is folyton bizonyít" - nyilatkozta Dieter Zetsche a spanyol EFE hírügynökségnek.

Zetsche szerint pedig az idei szezonban a V6-os turbómotorok érkezése miatt a pilóták képességei még inkább felértékelődtek. "A pilótáknak az új hibrid erőforrás egységek miatt nagyon jónak kell lenniük, mert az autók többé nem olyanok, mintha sínen futnának, ahogyan azt korábban láttuk" - vélekedik Zetsche. "Ma az autók izgalmasak, én akkor sem unatkoztam, ha ugyan az a csapat is nyerte az összes futamot eddig. Végtére is a többi csapat dolga, hogy beérjék a Mercedes teljesítményét, még akkor is, ha van egy csomó dolog, amin mi is javítani tudunk."