A 2012-es szezonban a figyelmet még leginkább csak a baleseteivel magára irányító Grosjean tavaly a 6 dobogós helyezésével már nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és bár az idei szezon eddig nem alakul valami jól a Lotus csapat számára Grosjean legutóbb a Spanyol Nagydíjon igazán erős teljesítményt nyújtva szerezte meg a csapat első világbajnoki pontjait. Lopez szerint így nem lenne meglepő, ha valamelyik top csapat gyorsan lecsapna a már tapasztalt, de még mindig csak 28 éves pilótájukra.
"Biztosan" - válaszolta Lopez arra a kérdésre, hogy harcolnának e Grosjean megtartásáért. "Nincs meg az a költségvetésünk, amellyel néhány másik csapat rendelkezik, de egy bizonyos pontig harcolnánk. De Romain igazán boldog itt, ő a családunk része, ezért nem hiszem, hogy azt tervezi, hogy elszerződik tőlünk."
Lopez szerint a pilótájukat már tavaly megkereste néhány istálló, Grosjean azonban elutasította ezeket az ajánlatokat. "A teljesítménye azt eredményezte, hogy jó néhány csapat bekopogtatott az ajtaján, hogy megismerjék a szándékait, és ez idén is így lesz. Ő egy olyan pilóta, akit bíráltak, most pedig hirtelen az emberek azt mondják, hogy ő az a pilóta, aki nagyon sokat tud tenni egy csapatért."

Grosjeannal ellentétben a Lotus csapat új pilótájának, Pastor Maldonadónak nem igazán megy idén, ráadásul a hírek szerint a venezuelai pilóta az állami olajtársaság támogatását is elvesztheti a jövőben. Lopez azonban még bízik Maldoandóban. "Ő egy olyan pilóta, akinek meg kell érteni a körülményeket, a sebessége 95, 96, 97 százalékos, majd hirtelen a Q3-ban 100 százalékot, vagy 105 százalékot tud. Grosjeannal már ezt egyszer átéltük, az emberek leírták őt, most pedig az ajtaján kopogtatnak, hogy leszerződtessék őt. Mi hosszú távon nézzük a dolgokat, ezért nem különösebben aggódunk Maldonado miatt. Mi a legjobbat fogjuk kihozni Pastorból."