DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

A Renault tudja, pilótáik közel állnak a rajtbüntetéshez

Az idei évben eddig leginkább problémás Renault-erőforrások gondot okozhatnak az azt használó pilóták számára, hiszen a cég is elismeri, hogy túl sok elem felhasználása miatt egyeseknek vélhetően büntetéssel kell majd számolniuk a szezon során.

A 2014-es szabályok szerint az új hajtásláncoknak mind a hat fő eleméből csak öt darabot lehet felhasználni az idei szezonban. Ha valamelyik pilóta az egyik elemből egy új, hatodik sorozatot kezd meg, az tíz rajthelyes, a sorozat minden további elemének cseréje pedig további 5-5 rajthelyes büntetéssel jár. Ezek a hátrasorolások ráadásul egy további versenyre is áttolódnak, ha az aktuális futam rajtrácsán nem tud annyit hátralépdelni az érintett pilóta.

 

A Renault hajtáslánca sok gondot okozott a szezon elején az azt használó Red Bull, Toro Rosso, Lotus és Caterham csapatnak, amelyeknek így egyes, különösen problémás elemekből már többet is fel kellett használniuk. Legtöbb nehézség eddig az elektronikai vezérlés okozta, amely egységből Sebastian Vettel és Kamui Kobayashi jelenleg, öt futam elteltével már a negyedik elemet fogyasztja.

 



"Ahogy telnek a versenyek, a helyzet egyénenként egyre jobban eltér" - mondta a Renault Sport elnöke, Rob White. "Már a szezon negyedét teljesítettük, és eddig túlságosan is előre vagyunk a terveinkhez képest, hiszen már olyan hajtáslánc-elemeket is bevetettünk, amelyeket mostanáig még nem kellett volna."

 

"Lehet, hogy később egyes versenyzőink számára ez büntetést fog eredményezni. Többségük esetében azonban még mindig kezelhető a helyzet."

White azonban rámutatott, a már elhasznált egységeknek is vannak még olyan részelemei, amelyek még felhasználhatóak, amelyből még Vettel és Kobayashi is meríthet. Ám az jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy mindössze egy, még érintetlen elektronikai vezérlőrendszerrel végig tudják majd versenyezni a szezont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: