A Nemzetközi Automobil Szövetség két évre fogadta el a csapat nevezését, ám nem tudni, hogy ez már jövőre, vagy csak 2016-tól lép érvénybe. Ami biztos, hogy az új istállót Günther Steiner vezeti majd, aki korábban a Jaguarnál és Red Bullnál dolgozott. Az Auto Motor und Sport újságírója, Michael Schmidt tőle tudta meg, hogy a cél jelenleg az "A-terv", ami 2015-ös versenyzést jelent.
Ennek ellenére a projekthez még mindig csak keresik a megfelelő szakembereket. Egy bennfentes forrás szerint sok a komoly tapasztalatokkal rendelkező érdeklődő, de csak akkor tudják alkalmazni őket, ha már eldőlt, melyik motorszállítóval fognak dolgozni.

Az elsődleges jelölt a Ferrari, akik készek más alkatrészeket is a csapat rendelkezésére bocsátani. A Mercedes elnöke, Niki Lauda korábban kijelentette, a német gyár csak motorokat és sebességváltót tud az új érdeklődőknek nyújtani, emiatt pedig kicsi a valószínűsége, hogy a Haas velük fog együtt dolgozni. Az már szinte biztosra vehető, hogy az autót a Dallara építi meg.
Az Auto Motor und Sport arról is beszámolt, hogy az új csapat gyára szeptemberben készül el az észak-karolinai Mooresville-ben, és 200 alkalmazottat fog foglalkoztatni. Emellett azonban az alakulat Angliában is helyszínek után kutat, hogy Európában is bázist rendezzen be. A McLaren - és egy másik amerikai csapat, a Penske - korábbi Forma-1-es versenyzője, John Watson nemrégiben épp azt a döntést kritizálta, hogy a Haas központja Amerikában lesz, míg a versenyek többsége és a Dallara Európában.