DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Szorosabban összedolgozik majd a Red Bull és az STR

A Red Bull két Formula-1-es csapata a jövőben az eddigieknél szorosabban összedolgozik majd.

Azáltal, hogy a Toro Rosso az idei szezont megelőzően Ferrariról Renault-motorokra váltott, az eddigieknél szorosabb együttműködésre nyílt lehetőség a Red Bull és a Toro Rosso istálló között. A Speed Week most arról számolt be, hogy jövőre már ugyanazt a hátsó felfüggesztést használja majd a Toro Rosso, mint a címvédő csapat, az idei év tulajdonképpen egy átmeneti szakasz az eddigieknél erőteljesebb összedolgozás felé.



 

A Toro Rosso például már az idén is a Red Bull sebességváltójának egyes elemeit használja, jövőre viszont már a teljes váltót az anyaistállótól kapják, ami lehetővé teszi, hogy a felfüggesztés kialakítása is teljesen megegyezzen.



 



 

A faenzai csapat számára emellett az is a fejlődést szolgálja, hogy jelentősen növelték az alkalmazottak számát. A csapatfőnök, Franz Tost a spanyol Confidencialnak beszélt erről: "2008-2009-ben körülbelül 135 alkalmazottunk volt, most viszont már 325. Növekedünk, és a folyamat még nem is ért véget."



 

Tost egyébként azt is elárulta, hogy a Toro Rosso annyit változtathat pilótapolitikáján, hogy egy tehetséges újonc mellett szívesen alkalmaznak egy tapasztaltabb versenyzőt, ahogy idén is megtartották Jean-Eric Vergne-t Danyiil Kvjat mellé: "Az általános filozófiánk nem változik meg gyökeresen, hiszen Dietrich Mateschitz azért vette meg a Minardit, hogy Red Bull juniorokat hozhasson a Formula-1-be."



 

"Csakis az a kérdés, hogy egyszerre egy vagy két versenyzőt érdemes behozni, mivel a múltban mindkét pilótánkat lecseréltük, ami kockázatos. Könnyebb úgy behozni egy fiatal szupertehetséget, hogy van egy gyors és képzett pilótád mellette."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: