"Monaco számomra teljesen új élmény. Nemcsak azért, mert soha nem versenyeztem itt, hanem azért is, mert soha nem jártam még itt" - mondta el Kvjat. "Természetesen sok monacói versenyt láttam a televízióban és sok belső kamerás felvételt. De számomra ez lépés lesz az ismeretlenben, habár már szimulátorban kipróbálhattam a pályát. Tény, soha nem versenyeztem utcai pályán. Várom már a hétvégét, főleg versenyzői szempontból, de szeretném azt is megtudni, mi teszi ilyen különleges eseménnyé minden autósport rajongó számára a Monacói Nagydíjat."

Csapattása, Jean-Eric Vergne számára ez a hazai verseny.
"Ez a hazai versenyem, mivel jelenleg nincs Francia Nagydíj a naptárban. Valójában azt mondom magamnak, hogy otthon vagyok, mert Mentonban vagyok ezen a versenyhétvégén, amely a francia határ mellett található. Kétszer versenyeztem itt a Formula-1-ben és mindkétszer jól teljesítettem. Azt hiszem ez az egyik legkeményebb verseny és mindig alázatosan kell ide megérkezni és semmire nem szabad számítani, akkor sem, ha jól sikerült a korábbi év. Nem vagyok túlságosan magabiztos. Keményen kell dolgozni egész hétvégén, nem szabad hibázni, komoly koncentrációra van szükség a hétvége kezdetétől a végéig. Az idei évben sok a dolgunk a pilótafülkében, de eddig sikerült jól végezni munkánkat. Nagyon élvezem a hétvégét, minden mozgalmas, habár pilótaként egy buborékban élek egész hétvégén, nem mehetek a kaszinóba, vagy ehetek az éttermekben. De nagyszerű ilyen helyen versenyezni."