A Brabham család közleménye szerint az ausztrál békésen hunyt el Gold Coast-i otthonukban hétfőn reggel.
Brabham volt az első olyan versenyző, aki saját építésű autóval szerzett Formula-1-es bajnoki címet, miután az 1960-as évek elején megalapította a Brabham csapatot. Korábban már két bajnoki címet szerzett a Cooperrel.
1955-ben Brabham szintén a Cooper csapatnál mutatkozott be a Formula-1-ben, előtte midget autókkal versenyzett és hegyi versenyeken indult Ausztráliában.
Azt követően, hogy a csapat sportautó és Formula-2-es aktivitására koncentrált, 1958-ban Formula-1-es versenyzői ülést kapott.
Első győzelmét Monacóban szerezte 1959-ben és ez egy nagyon sikeres két év kezdete volt, 1959-ben és 1960-ban bajnoki címet szerzett. Az 1962-es idényre megalapította a Brabham csapatot, először Lotus karosszériával indultak, majd tervezőpartnere, Ron Tauranac saját modellt épített.

Brabham első csapattársa Dan Gurney volt, aki a Brabham első győzelmét szerezte, de 1966-ban négy szezon közbeni győzelem elég volt ahhoz, hogy Brabham harmadik és egyben utolsó Formula-1-es bajnoki címét megszerezze. A bajnoki címet saját autójával gyűjtötte be, amely addig különleges teljesítménynek számított. A Brabham csapat 1966-ban és 1967-ben konstruktőri bajnoki címet is szerzett.
Brabham 1970 végén vonult vissza a versenyzéstől, utolsó szezonját győzelemmel nyitotta Kyalamiban, ekkor csapatát is eladta.
Miközben a csapat újabb sikert ért el Nelson Piquet-vel Bernie Ecclestone irányítása alatt, Brabham három fia, Geoff, Gary és David autósport pályafutását egyengette.
Unokái, Matthew és Sam szintén együléses versenyzésbe kezdtek az utóbbi években.
"Nagyon szomorú nap ez számunkra" - közölte David Brabham. "Édesapám békésen, 88 éves korában hunyt el ma reggel. Hihetetlen életet élt, többet ért el annál, mint amiről bárki álmodhatna és elképesztő örökséget hagyott maga után."